Leírás és Paraméterek
Nincs olyan Fenyő Miklós sláger, amit ne fújna kívülről az egész ország. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett, Artisjus-, Fonogram- és eMeRTon-díjas szerző-előadó tragikus hirtelenséggel bekövetkező távozása után rengeteg rajongó döntött úgy, hogy újra előveszi a régi klasszikusokat. Azonban a néhai ikon életművének meghatározó lemezei közül több korong már nincs forgalomban. Ezek régóta keresett darabok a gyűjtők körében.
2026. március 12-én, Fenyő Miklós születésének napján, tisztelegve munkássága előtt, azonban végre újra piacra kerülnek, így mindenki beszerezheti régi kedvencét. Fenyő Miklós szólókarrierjének ajtaját 1994-ben rúgta be az A Fenyő című kiadvánnyal, amelyen az egyik legsikeresebb dala, a Napfény a jégen is helyet kapott.
A rock’n’roll sztár igazi nosztalgiát kínált hallgatóinak az 1996-ban kiadott Made In Hungaria zenei anyagával. Az albumhoz fiatalkorából merített történeteket, ezzel megidézve a '60-as és '70-es évek életérzését.
Dupla lemezek és válogatások terén is tovább él a legenda öröksége. A Fenyő ünnep első és második része ezúttal dupla CD-n jelenik meg, valamint a Fenyő gyöngye is új, digipak csomagolással gazdagodik – ez az énekes több évtizedes munkásságának „gyöngyszemeit” tartalmazza.
| Megjelenés | 2026.03.12. |
| Formátum | 1 CD |
| Műfaj | Rock & Roll, Pop |
| Előadó | Fenyő Miklós |
| Származás | EU |
| Kiadó | Magneoton |
Leírás
Nincs olyan Fenyő Miklós sláger, amit ne fújna kívülről az egész ország. A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett, Artisjus-, Fonogram- és eMeRTon-díjas szerző-előadó tragikus hirtelenséggel bekövetkező távozása után rengeteg rajongó döntött úgy, hogy újra előveszi a régi klasszikusokat. Azonban a néhai ikon életművének meghatározó lemezei közül több korong már nincs forgalomban. Ezek régóta keresett darabok a gyűjtők körében.
2026. március 12-én, Fenyő Miklós születésének napján, tisztelegve munkássága előtt, azonban végre újra piacra kerülnek, így mindenki beszerezheti régi kedvencét. Fenyő Miklós szólókarrierjének ajtaját 1994-ben rúgta be az A Fenyő című kiadvánnyal, amelyen az egyik legsikeresebb dala, a Napfény a jégen is helyet kapott.
A rock’n’roll sztár igazi nosztalgiát kínált hallgatóinak az 1996-ban kiadott Made In Hungaria zenei anyagával. Az albumhoz fiatalkorából merített történeteket, ezzel megidézve a '60-as és '70-es évek életérzését.
Dupla lemezek és válogatások terén is tovább él a legenda öröksége. A Fenyő ünnep első és második része ezúttal dupla CD-n jelenik meg, valamint a Fenyő gyöngye is új, digipak csomagolással gazdagodik – ez az énekes több évtizedes munkásságának „gyöngyszemeit” tartalmazza.
Tracklista
CD1
1. Viva Rock N Roll
2. Fiatal a nyár
3. Az angyalok földjén
4. Luxemburg Rádió
5. Légy ma éjjel a társam
6. Angyali szerelem
7. Figaro
8. Csepereg az eső
9. Rémlátomás, Koncert a Marson, Repül a varázsszőnyeg
10. Belváros, Hej Rolli Rolli
11. Napfény jön a vihar után
CD2
1. Egy szó mint száz
2. Lesz Twist igen
3. Volt és lesz
4. Ilyen show nem volt még
5. Szerelemre hívlak
6. Rock N Roll Party
7. Csókkirály
8. Casino Twist
9. Meghalok, hogyha rám nézel
10. Hol van már a tavalyi smár
11. Napfény a jégen
12. Csavard fel a szőnyeget
13. Made In Hungaria