Leírás és Paraméterek
A Hiperkarma kultikus debütáló albuma 25 évvel a 2000-es CD-s megjelenése után most először vinylen is elérhető, rajta a olyan korszakos dalokkal, mint a Dob+Basszus vagy a Lidocain.
A csapat frontembere, Bérczesi Robi így emlékezett a rocktörténeti anyag megszületésére: „Annak idején, gimis koromban azért kezdtem el dalokat írni, mert úgy éreztem, hogy nem létezik számomra olyan zene a világon, amelyik tökéletesen kielégítene, minden dalban találtam valami hibát és arra gondoltam, hogy ebben az esetben is – mint ahogyan mindig -, két választásom van: vagy életem végéig kritizálni fogom a zenéket, amiket meghallgatok, vagy megtanulok zenélni és úgy írom meg magamnak a dalokat, hogy az nekem tetsző legyen, ahogyan én azt tökéletesnek elképzelem. Nos, véleményem szerint ez a debütáló Hiperkarma album pontosan ilyen lett. Minden magányos gitáros-dalszerző-hős álmát váltottam vele valóra Isten által, akinek örökké hálás leszek ezért és még azután is.”
Megjelenés | 2025.05.09. |
Formátum | 1 LP, fekete |
Előadó | Hiperkarma |
Műfaj | Alternatív, Rock |
Származás | EU |
Kiadó | Gold Record |
Leírás
A Hiperkarma kultikus debütáló albuma 25 évvel a 2000-es CD-s megjelenése után most először vinylen is elérhető, rajta a olyan korszakos dalokkal, mint a Dob+Basszus vagy a Lidocain.
A csapat frontembere, Bérczesi Robi így emlékezett a rocktörténeti anyag megszületésére: „Annak idején, gimis koromban azért kezdtem el dalokat írni, mert úgy éreztem, hogy nem létezik számomra olyan zene a világon, amelyik tökéletesen kielégítene, minden dalban találtam valami hibát és arra gondoltam, hogy ebben az esetben is – mint ahogyan mindig -, két választásom van: vagy életem végéig kritizálni fogom a zenéket, amiket meghallgatok, vagy megtanulok zenélni és úgy írom meg magamnak a dalokat, hogy az nekem tetsző legyen, ahogyan én azt tökéletesnek elképzelem. Nos, véleményem szerint ez a debütáló Hiperkarma album pontosan ilyen lett. Minden magányos gitáros-dalszerző-hős álmát váltottam vele valóra Isten által, akinek örökké hálás leszek ezért és még azután is.”
Tracklista
A
1. Lidocain
2. Sosem voltunk senkik
3. Összevisszaélet
4. ?
5. Hiperkarma
6. Csak az kiabál aki fél
B
1. Hiperkarma (Megint)
2. R’N’R 2000
3. Felejtő
4. Dob+Basszus
5. Királyok, síelők
6. Mindenki függ
7. Üres
8. Zöldpardon