Leírás és Paraméterek
Az In The Big Room című album Peter Gabriel és zenekara a Real World Studios Big Roomjában tartott 2003. november 23-ai fellépését örökíti meg. Ez a meghitt hangulatú koncert Peter Gabriel Full Moon Clubjának tagjai számára volt meghirdetve, és egy rövid, 2003 novemberében megrendezett élő fellépéssorozat része volt, amely magában foglalt egy koncertet a Children In Need brit jótékonysági szervezetnek a Cyfarthfa kastélyban, Merthyr Tydfilben, egy előadást a Brighton Centre-ben és a Nelson Mandela 46664 koncertet Fokvárosban.
Peter Gabriel így nyilatkozott róla: „Én magam nem igazán használtam színpadként a Big Roomot, így amikor 2003-ban lehetőség nyílt rá, megragadtuk, és felajánlottuk a kevés helyet a Full Moon Club tagjainak. Nem volt egy nagy turné, így nem voltunk olyan tökéletesen begyakorolva és betanítva, mint általában, de ettől az előadásunk annál élénkebb és energikusabb lett, mert teljes mértékben a játékunkra koncentráltunk. Nem volt bonyolult vizuális show, a hangsúly teljes mértékben a jó hangzáson volt. Már majdnem elfelejtettem, hogy szólnak ezek a dalok, de a mixeket hallgatva kellemesen meglepődtem, hogy milyen élénken szólnak. Remélem, ti is annyira élvezni fogjátok, mint mi.”
A 14 felvételt tartalmazó albumon szerepelnek a 2002/2003-as Growing Up Live turné – Gabriel tíz év után első koncertkörútja, amely az UP című albumának megjelenését kísérte – és az azt követő. 2004 nagy részét felölelő Still Growing Up Live turné dalai. A Growing Up Live albumon olyan jelentős dalok szerepelnek, mint a Burn You Up, Burn You Down, a Games Without Frontiers és a The Tower That Ate People.
Ezen az előadáson Peter Gabrielt korábbi turnézenekara kísérite: Tony Levin (basszusgitár), David Rhodes (gitár), Ged Lynch (dob), Richard Evans (gitár, síp, mandolin), Rachel Z (billentyűs hangszerek és vokál) és Melanie Gabriel (vokál).
| Kiadás dátuma | 2026 Március |
| Megjelenés | 2026.03.13. |
| Formátum | 2 CD |
| Műfaj | Pop, Rock |
| Előadó | Peter Gabriel |
| Származás | EU |
| Kiadó | PIAS, Real World |
Leírás

Tracklista
CD1
1. Burn You Up, Burn You Down
2. More Than This
3. Games Without Frontiers
4. Downside Up
5. Mercy Street
6. Darkness
7. Digging In The Dirt
8. The Tower That Ate People
CD2
1. San Jacinto
2. Shock The Monkey
3. Signal To Noise
4. Secret World
5. Father, Son
6. In Your Eyes